A Winelovers Wine Awards idén minden korábbi rekordot megdöntött: a nemzetközi borversenyre több mint 1,000 bor érkezett a világ számos pontjáról, hogy összemérje tudását a rangos zsűri előtt. Az esemény július 22-én tette közzé hivatalos eredményeit, amelyeket a szakma is nagy érdeklődéssel várt – és óriási öröm számunkra, hogy idén a Matias Borászat 10 éremmel térhetett haza a versenyről.
A verseny a közép- és kelet-európai régió egyik legnagyobb presztízsű boros megmérettetése, ahol nemzetközi zsűri vakkóstolón minősíti a tételeket, garantálva a függetlenséget, objektivitást és szakmai nívót. Idén több mint ezer induló bor közül választották ki a legjobbnak ítélt borokat – ez minden részvevő számára elismerés, hogy ilyen versenyben mérettethetett meg.
A Matias Borászat 2025-ben összesen tíz medállal gazdagodott, emellett négy borunk bekerült a verseny toplistáiba is. Ez óriási szakmai megerősítés számunkra és visszaigazolás azoknak is, akik eddig is hitték: Matias boraiban benne van a Pécsi borvidék szenvedélye, fejlődése és karaktere.
A borversenyen a következő eredményeket értük el:
Nem tagadjuk, az Ophelia meglepett minket is: igen ritka, hogy hároméves, reduktív cuvée bor ilyen magas pontszámot, és vele ilyen csillogó érmet nyerjen. Fehér házasításunk virágos, bodzát és barackot idéző illatával, tartalmas ízvilágával és hosszú utóízével első kortyra szerethető és emlékezetes. Kiválóan illik a nyári hőséghez – hűtsd be, kóstold ráérősen, nem fogsz csalódni benne!
A Syrah 2022-nek pedig már csak azért is szorítottunk, hogy sikerüljön a triplázás. Bejött! A Kopár dűlőről származó vörösborunk idén a VinAgorán, az Országos Borversenyen és a Winelovers Wine Awardson is aranyérmet nyert. A VinAgora Legjobb magyar Syrah cím pedig a hab a tortán! Testes, markáns, mélyvörös színű tételünk ízében hosszú, bársonyos savakkal és utóízzel, illatában borsos jegyekkel hódítja meg a kóstolót. Ne állj neki ellen, ezt a Syrah-t meg kell ismerned!
Fontos visszajelzés számunkra, hogy a nemzetközi zsűri is értékelte erőfeszítéseinket, illetve örülünk annak is, hogy változatos kínálatunk – a könnyed fehértől a gyöngyözőn át a karakteres vörösig – egyaránt elnyerte a szakértők tetszését. Óriási elismerés ez a Pécsi borvidéknek és borászainknak, akik szívüket-lelküket beleteszik minden palack Matias borba.
Ez az eredmény nem csak a Matias csapatának szól, hanem mindenkinek, aki választja, ajánlja, megkóstolja és szereti borainkat – ezúton is köszönjük a bizalmat! Ha kíváncsi vagy az ünnepelt borokra, fedezd fel aktuális kínálatunkat, és éld át a Winelovers Wine Awards által elismert Matias-élményt!
Fotók: Kaiser Ottó